Szükség van olyan szakemberekre, akik a környezetvédelem ügyén keresztül képesek szemlélni saját szakterületüket, sikeresen együtt tudnak működni más területek képviselőivel a környezet állapotának javításáért.
A városi közlekedés folyamatos kihívást állít a mérnökök, az üzemeltetők és a felhasználók felé is, hiszen nagyon sok alternatív eljutás közül lehet választani, és 1-1 apróbb esemény is fel tudja borítani egy város életét.
Célunk, hogy bemutassuk hogyan is zajlik egy jellemző eljutás egyik pontból a másikra, és hogy ez alatt milyen elemeket vesz igénybe az utazó. A legfontosabb feltétel mindenki számára a gyors eljutás, lehetőség szerint átszállás nélkül. Vajon ez lenne a legideálisabb megoldás, a hosszú átszállásmentes kapcsolatok? Többek között erre is választ keresünk a dokumentumban.
Budapest közlekedési hálózata mind egyéni, mind közösségi közlekedés szempontjából jelentős fejlődésen esett át. Minden jelentősebb fejlesztésnél cél, hogy az egyéni közlekedési érdekek sérülése nélkül lehessen a közösségi közlekedést előnyösebb helyzetbe hozni. Erre egy nagyon jó példa a Széll Kálmán tér átépítése. Fontos kiemelni, hogy amikor a jelenlegi helyzetről beszélünk, az 2016 tavaszát jelentik.
Megvizsgáljuk, hogy az egyes szereplők a város közlekedésének életében, hogyan vesznek részt, illetve megoldásokat keresünk a jövőre nézve.
A közösségi közlekedés fejlesztései gyakran politikai csatározások színtere is, ami érthető tekintve, hogy nagyon sok állampolgárt érintenek. Mi azonban ezzel nem szeretnénk törődni, hanem olyan alternatív megoldásokat keresünk, melyek a legjellemzőbb autós-közösségi közlekedés-kerékpáros érdekellentétek között navigálva, mindenki számára megfelelő megoldást ad. Egyszóval tehát, szeretnénk megvizsgálni, hogy a város hogyan tud adaptálódni az itt élő, vagy éppen csak átutazó emberekhez.
A fenntartható fejlődés a 21. század nagy kihívása, amire nagymértékű hatása van a városi közlekedésnek, így fontosnak tartottuk, hogy a javaslataink szem előtt tartsák a környezetvédelmet.
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer